A Vadásztársaság
Nincs a világon olyan vadász akinek vadászatra gondolva legalább egyszer ne jutna eszébe Magyarország. Magyarország egyik legszebb tájegysége, hegysége, erdeje a Mátra.
Akkor pedig gondoljuk el, hogy milyen szép lehet egy olyan falu környéke , mely a Mátrában található és amelynek neve:
G Y Ö N G Y Ö S P A T A
A Mátra déli lábánál terül el a közel háromezer lakosú, honfoglaláskori település Gyöngyöspata. Nevét – Géza fejedelmünk kortársától – PATA törzsfőtől kapta, akinek kiterjedt birtokai voltak a történelmi Magyarország területén. Az ő leszármazottja volt Aba Sámuel is. A község nevezetessége a XII. században épült templom, Európa hírű XVII. Századi Jesse – oltárával. Keletre van a várhegy, ahol 1460-ban Mátyás király első csatáját vívta a huszitákkal. Az egyedülálló csak erre a tájrészre jellemző mikroklíma, továbbá a Mátra déli vulkanikus talajának földtani adottságai, valamint az itt élők szorgalma, évről évre kiváló minőségű gyümölcsökkel és borokkal ajándékozzák meg az egyre népesebb fogyasztók táborát. A borok szerelmesei az Európában is egyedülálló több szintes pincesoron válogathatnak a helyi gazdák által megtermelt és kínált nedűkből. A kirándulók és kikapcsolódni vágyók a környék lélegzetelállító természeti szépségeiben, hegyeiben, forrásaiban, horgásztavaiban és a Mátra vadjainak vadászatában lelhetnek felüdülést, kikapcsolódást. Ezúton is nagy szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt, minden tisztelt vadásztársat, aki itt szeretné élvezni a Mátra nyújtotta feledhetetlen vadászati lehetőségeket, az ezeréves Gyöngyöspatára!
És itt tevékenykedik, gazdálkodik a Gyöngyöspatai Vadásztársaság és itt vadásznak, szórakoznak, élvezik a Mátra erdejének itt található szépségeit, annak tagjai.
Társaságunk területén pedig megtalálható az ország minden nagyvadja.Gyönyörű őzbakok, jelentős vaddisznó állomány, meghatóan szépséges bikák, nagyszerű muflon kosok és mindezek mellett a tarvadak. Ha élvezni akarja a vadászatnak az igazi szépségeit, akkor keressen minket, legyen a vendégünk, vigye hírét az itt szerzett élményeinek!
Vendégeink sikeres vadászata a mi örömünk is!
M Á T R A
Magyarországon a Mátra, mint az Északi-középhegység része, származása szerint Európa legnagyobb, fiatal vulkáni övezetéhez tartozik. A Tarna és a Zagyva völgye fogja közre és itt emelkedik hazánk két legmagasabb csúcsa az 1014 méteres Kékes és a 965 méter magas Galya-tető.
A Mátrát több elkülöníthető részre lehet felosztani. Délnyugatról a Jobbágyi község található, fölötte a Nagy-Hársas lepusztult vulkáni kúpja. A hegytől északra
fokozatosan emelkedő előhegyekkel a Nyugati-Mátra a Muzsla csúcsával tetőzik. Az Központi-Mátra a Mátrabérc fennsíkjából, a Galya-tető és a Kékes vulkáni kúp csoportjaiból áll. Meredek, zárt hegyoldalak, kőfolyások, törmeléklejtők, suvadások váltogatják egymást zárt bükkösökkel borítva. Délre lankásabb, párhuzamos völgyek futnak le, melyek közül legmeghatározóbb tájosztó vonal az úgynevezett Nagy-völgy. A Nagy-patak völgyével párhuzamosan alakult ki a Mátra „főbejárata” Mátrafüredtől Mátraházáig. A Mátraalja erdőmentes, szőlőkkel borított megművelt tájairól szinte átmenet nélkül jutunk az erdős hegyi tájba. Keletre a Saskő 898 m-es ormának meredek letörése után a Keleti-Mátra 650-750 m magas hegyei sorakoznak. Mátraalja erdőmentes, szőlőkkel borított megművelt tájairól szinte átmenet nélkül jutunk az erdős hegyi tájba. A hegység északi részét Mátralábának nevezik. Elszórt, kb. 250-400 m magas kis vulkáni kúpokkal borított dombvidék ez, már többnyire művelt erdőgazdasági földekkel.
A déli-délnyugati oldalon pedig ott található Gyöngyöspata, melynek környéke adja Vadásztársaságunk nagyszerű vadászterületét.
Vegye fel velünk a kapcsolatot, látogasson el hozzánk, legyen a vadászvendégünk!